Ed Sheeran koncert Dublinban 2015-ben

Ed Sheeran DublinJó hír az Ed Sheeran rajongóknak Dublinban, ugyanis Sheeran egyik turnéállomása Dublin lesz majd 2015-ben.

Ed Sheeran egy angol énekes, dalszövegíró és zenész egyszemélyben, aki első albumát a ‘+’ albumot még 2011. elején dobta piacra. Legismertebb dalai az albumról a The A Team és a Lego House. A második egyben legújabb albuma az angol énekesnek pedig tavaly, 2014-ben került a boltok polcaira. Rövid pályafutása során eddig számos jelölést és több díjat is kapott, többek között 2 Brit-díjat is a magáénak tudhat.

Szóval Ed Sheeran 2014. augusztusától kezdve egy világ körüli turnén vesz részt az X Tourral, ami az énekes második turnéja, mellyel összesen 178 koncertet fog adni világszerte (11 koncertet Ázsiában, 61 koncertet Európában, 76-ot Észak-Amerikában, 22-öt a Csendes-óceáni térségben és 8 koncertet pedig Dél-Amerikában).

Ed Sheeran Dublinban négy koncertet fog majd adni a turnéja során, az első koncert 2015. október 3-án lesz, a második 2015. október 4-én, a harmadik 2015 október 5-én és az utolsó pedig a rákövetkező nap 2015. október 5-én lesz majd látható. Mind a négy Ed Sheeran koncet Dublinban a 3Arenaban lesz megrendezve. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

3Arena
North Wall Quay, Dublin 1, Írország

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyárakról kattints erre a linkre még több hasznos információért. WorldTicketShop

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük